Egy sarokasztalnál húzódott meg magányosan a füstös kocsmában. Formás ujjacskái a söröspohara párás falán doboltak. Bár a hosszú hajfonatokat korszerűen rövid frizura, a mélyzöld bársonyruhát pedig egyszerű farmer és póló váltották fel, mégis azonnal felismertem, pedig hatévesen láttam utoljára egy régi mesekönyv megfakult lapjain.
A részegség különböző stádiumaiban leledző termelési igazgatók, autótolvajok és szabadnapos vájárok éhes szemekkel figyelték, amikor esélyeket latolgatva elhaladtak mellette a pult felé mentükben. Csak az az ambiciózus frissdiplomás fiatalember nem vett róla tudomást, aki egy héttel azelőtt még szenvedélyesen harapta a hófehér nyakat. Nagyon elfoglalt volt, egy másik – kevésbé fehér és kevésbé karcsú - nyak tulajdonosának szentelte minden figyelmét.
Lemondóan mosolygott, hozzászokott az ilyesmihez: nagy szavak, forró csókok, a fenekét markoló mohó kezek, aztán…aztán semmi. A következő hétvégén kezdődik minden elölről.
Ha már a kristálygömb összetört, miért ne szedné össze a szilánkokat, még akkor is, ha néha megvágja velük a kezét? Ennyi jár!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.