Pár napja elküldtem ezt a képet egy kedves ismerősömnek (akit igazából nem is ismerek, de ez egy másik történet, ne keveredjünk bele), igazolván, hogy azért nem írtam meg egy levelet, amit meg kellett volna, mert a hegytetőn látható várat voltam kénytelen meglátogatni.

A kedves ismeretlen ismerős könnyen átsiklott linkségem felett, viszont –nem hinném, hogy büntetésképpen – fogós kérdést szegezett nekem válaszlevelében: „Szerinted ezt tényleg fel kell újítani?”

Nem is gondoltam végig, hogy pontosan mire gondol, automatikusan jött a válasz: „Közelről látszik, hogy milyen rossz állapotban van, önállóan már nem sokáig tud ellenállni az időnek.”

Nem úsztam meg ennyivel, azóta is többször bámulom a falakat beborító állványzatot, és ezen morfondírozok: ellenállni az időnek…lehet-e? Kell-e?

Valamikor a tizenharmadik században emberek, mint mi, megmászták azt a hegyet, és a legtetejére építettek egy várat, hogy végérvényesen birtokba vegyék, hogy jelezzék, ez már a mienk, se más embernek, sem  állatnak nincs ott már helye. Ez majd nyolcszáz éve történt, és a vár még mindig áll, és most sem hagyják elveszni…

Vajon a madarak, amik azt megelőzően ott fészket raktak, fiókát neveltek, tudtak-e róla, hogy el fognak tűnni nyom nélkül? Tettek-e volna ellene, ha lett volna rá lehetőségük?

Szívesen választanám a könnyebb utat, és mondanám, hogy ugyan már, nem gondolnak semmit, csak követik a génállományukba kódolt parancsot…de mi van, ha nem? Mi van, ha ők sokkal bölcsebbek nálunk? Akkor bizony nagy bajban vagyunk!

Képzeljük csak el, egyszer eljutunk odáig – mondjuk pár száz év múlva (a vár nagy valószínűséggel még mindig állni fog)- , hogy megértsük az állatok nyelvét!

Az utolsó keselyű sztoikus nyugalommal üldögél a ketrecében, és nézegeti az őt faggatni kívánó fehérköpenyes tudósokat, és megszólal:

„Hölgyeim és Uraim, gratulálok! Legyőztek! Már minden sziklaormon az önök várai állnak, ahol hajdan a mi mulandó, szedett-vedett kis fészkeink! De most hogyan tovább? Komolyan gondolták, hogy legyőzhetik az Időt? Ezt pontosan hogyan képzelték? Hurkot vetnek a nyakába és hozzákötözik az összehabarcsolt téglarakásaikhoz? Vagy építenek elé egy jó nagy gátat? Na mi van, megkukultak? Fogják a csodálatos fordítógépüket, és menjenek innen a fenébe! Amíg nincsen jó válaszuk, kérem, ne zaklassanak!”