Napok óta sétálgatok ennek a Cazorla nevű dél-spanyolországi kisvárosnak az utcáin, nincsen semmi dolgom az égadta világon.

Írhatnék a hegyekről, egy teve formájú szikláról, a végeláthatatlan olíva-földekről, a várról, a romos templomról, aminek csak az óriási kapuja áll már, keskeny, mediterrán sikátorokról, a házak folyosóinak engem - nem biztos, hogy okkal - az arab hódoltságra emlékeztető csempéiről, az egyik eldugott utcában az egyik házat teljesen befutó derékvastag-ágú szőlő fáról,  egy kerítés tetején kucorgó három fehér kiscicáról...

Igen, ezekről mind-mind írhatnék, de nem akarok. Egyedül erről az ablakpárkányban kucorgó, szomorú szemű kislányról szeretnék írni valami szépet, vagy inkább neki, hogy mosolyogni lássam. Hiába próbálom, nem megy.

A szavaknak megvannak a maguk komoly korlátaik...